top of page

MŰHELYFOGLALKOZÁSOK TÍPUSAI

Foglalkozások az Osonó Színházműhely vezetésével

„A színház csak ürügy”

 

  A foglalkozások során olyan nem megszokott helyzetbe kerülnek a résztvevők, amelybe hétköznapi életükben ritkán, mindezt azért, hogy lehetőséget kapjanak önmagük belső világának, érzelmeinek felkutatására, megélésére ugyanis ez segít az Én jobb és teljesebb megismerésére. A színház csak ürügy arra, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz és saját belső világunkhoz, hogy a kiegyensúlyozottság által akár szakmailag, akár emberileg tartalmas, eredményes és hatékony életet élhessünk.

ERASMUS+ projekt - Életmód- és sportprogramokkal összekötött élmény- és játékalapú hatnapos program

 Az Osonó Színházműhely több évtizedes tapasztalatának köszönhetően olyan foglalkozástípusokat dolgozhattunk ki, amelyek közben a résztvevők egyszerű gyakorlatok által juthatnak el embertársaikhoz és önmagukhoz. A foglalkozások olyan helyzeteket teremtenek, amelyek során a résztvevők egy belülről megszülető motiváció által elindulhatnak a személyes fejlődés útján, így alakítva ki a belső előrelépés igényét. Egy olyan munkamódszert és pedagógiai struktúrát építettünk fel, amelynek központjában a játék áll, így a résztvevő személyisége, tapasztalata és lexikális tudása úgy gyarapodik, hogy közben jól érzi magát, játszik. A pozitív élménynek és a külső nyomás hiányának köszönhetően a résztvevők emberi fejlődésen mennek keresztül, amelynek azonnali megtapasztalása által a belső motivációjuk megerősödik.

MŰHELYFOGLALKOZÁS FIATALOKNAK ÉS FELNŐTTEKNEK - VIDEÓ

Az alábbi foglalkozástípusokat, eddigi tapasztalatainkra építve a középiskolás fiatalok korosztályától kezdődően a felnőtt korig mindenkinek ajánljuk

 

Személyiségfejlesztő és csapatépítő foglalkozások

Ezen foglalkozások prioritása, hogy a gyakorlatok által a résztvevők személyiségét először egyéni, majd csoportos úton fejlesszük. Leginkább az ember belső tulajdonságai törnek felszínre észrevétlenül, így a gyakorlatok során nem csak társainkat ismerhetjük meg jobban, hanem saját magunkat is. Ez eljuttathat egy olyanfajta megértéshez és elfogadáshoz, amely által egy csapat és közösség alapjai megerősödhetnek. Ahogy az egyénben, úgy egy közösségben is vannak jó és rossz tulajdonságok, az Osonó ezt felhasználva a gyakorlatok során a hangsúlyt arra fekteti, hogy a közösség saját rossz tulajdonságait felismerje és tudatosítva megszüntesse azokat, illetve a pozitív tulajdonságokat folyamatos odafigyeléssel felerősítse és energiát szenteljen annak fenntartásához. Ezen utakat bejárva mind az individuum, mind a csoport, közösség fejlődik.

 

Beszédkészségfejlesztő és beszédtechnikai foglalkozások

A foglalkozás legfontosabb célja, hogy a megszülető gondolatot úgy tudjuk megfogalmazni és továbbadni társainknak, hogy az egyszerű, érthető és értékes legyen.  Az Osonó Színházműhely ezen gyakorlatai és foglalkozássorozatai a gondolatok értékes megformálására és az igényesen kimondott szavak használatára vezet rá. A cél nem a beszédhibák megszüntetése, hanem azok tudatosítása, csiszolása úgy, hogy az ne tegyen kárt sem a beszéd minőségében, sem a belső gondolat megformálásban és megfogalmazásában.

 

Problémamegoldó és improvizációs foglalkozások

A hétköznapok is szülhetnek olyan pillanatokat, amelyekre nem számítottunk és olyan előre nem tervezett helyzeteket, amelyekben hirtelen kell megtalálni a megoldást. Éppen ezért az improvizációs gyakorlatok által tanultakat nem csak játékok során, hanem a hétköznapokban is hasznosítani lehet. Az Osonó Színházműhely ezt felhasználva egy olyan foglalkozást és foglalkozássorozatot épített fel, amely során a résztvevők gyors helyzetfelismerési és döntéshozói képessége fejlődik és megtanulnak a feszült helyzetekben is higgadtak maradni így fedezve fel a számtalan lehetőség közül azt az egyet, amely az adott helyzetben a legjobb út.

Személyiségfejlesztő és csapatépítő foglalkozások
Beszédkészségfejlesztő és beszédtechnikai foglalkozások
PROBLÉMAMEGOLDÓ

MŰHELYFOGLALKOZÁSOK KÖZÉPISKOLÁS FIATALOKNAK - VIDEÓ

MŰHELYFOGLALKOZÁS MAROKKÓI FIATALOKNAK - VIDEÓ

SZÍNHÁZSZAKMAI

Színházszakmai és színészmesterség foglalkozások

Sajátos módszer és sajátos színházi nyelv. A Sztanyiszlavszkij által kezdeményezett lélektani realizmus útján elindulva, az expresszionista színházi nyelv formáit és eszközeit fedezhetjük fel. Egyik legfőbb iránya és célja, hogy a színház ürügyén a színész a jelenben történő alkotása által egy olyan, igazságot teremthessen meg, amelynek hitelességét a befogadó egy pillanatig sem kérdőjelezi meg. Egy másik fontos direktívája a foglalkozásoknak a színházra jellemző jelen idejű alkotásra való figyelés és ezen eszközök, illetve módszerek felfedezése, gyakorlása és alkalmazása.

 

Komplex programok

Olyan összetett csomag, amelyben egy vagy több foglalkozástípus van és futamideje 1-3 nap, így a napi 2-3 intenzív műhelymunka lehetővé teszi, hogy egy strukturálisan jól kigondolt, előre felépített, minőségi fejlődési folyamatban részesüljenek a jelenlévők. Leginkább olyan csapatnak ajánljuk, akiknek konkrét elképzelésük és elvárásuk van saját magukkal és a csoportjukkal szemben, illetve koncentráltan szeretnének egy vagy több témában mélyrehatóan elmerülni (pl. csapatépítés, csoporton belüli konfliktuskezelés, készségek fejlesztése stb.)

 

 

Moderált interaktív beszélgetés

A moderált interaktív beszélgetés egy jó lehetőség és eszköz arra, hogy egy adott témakörben párbeszéd születhessen az emberek között. A cél nem az, hogy egymást meggyőzzék, hanem az, hogy hangot adjanak véleményüknek, meghallgassák és megértsék egymás álláspontját a kollektív gondolkodás érdekében, hogy közösen juthassanak el egy vagy több megoldáshoz. A beszélgetés interaktív része abban áll, hogy a résztvevők felé nem csak konkrétan megfogalmazott kérdéseket szegezünk egy adott téma kapcsán, hanem egyszerű, interaktív játékok által adunk lehetőséget a vélemények kibontakozására, amelyet mindvégig egy moderátor vezet. Ezeknek a beszélgetéseknek minden esetben van egy központi eleme, amely egy impulzust ad arra, hogy a különböző témákról a résztvevők véleményt formálhassanak és közösen gondolkodjanak. Az Osonó az eddigi tapasztalataiból építkezve leghatékonyabb központi elemnek olyan igaz, személyes tapasztalatokra épülő dokumentarista színházi előadásokat tart, amelyek jellegük miatt kizárják nézői közömbösséget.

komplex
moderált

ELŐADÁSSAL EGYBEKÖTÖTT MODERÁLT INTERAKTÍV BESZÉLGETÉS ÉS SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁS - VIDEÓ

45-60 percben

A FOGLALKOZÁSOK IDEJE

Foglalkozás 45-60 percben

Ezen foglalkozást leginkább osztályközösségeknek ajánljuk, ahol egy tanóra idejét felhasználva van lehetőség a műhelymunkán való részvételre. Ennyi idő alatt a fogékonyabb fiatalok azonnali nyitottságal képesek befogadni a gyakorlatokat, de lehet olyan résztvevő, akiknek ez az idő túl kevésnek bizonyulhat. Egy ilyen foglalkozás az embert felfrissíti és emlékezteti arra, hogy a hétköznapok tudatos megélése segíthet a személyes fejlődésben.

A személyiségfejlesztő és csapatépítő foglalkozások esetében az utolsó gyakorlat mindenkinek megadja a lehetőséget, hogy néhány percre magára és a saját életére figyeljen, hogy olyan mélységeket járhasson be, amely elvezethet a nyugalomhoz, a megértéshez, az elfogadáshoz, így olyan felismerések születhetnek, amelyek pozitív gesztusokban és döntésekben végződhetnek.

 

Foglalkozás 90-120 percben

Egy intenzív tapasztalatbomba, sok új impulzussal és felfedezéssel. Olyan csoportoknak ajánljuk, akik ismerkedni szeretnének egy adott témakörrel, de nem csak a felszínbe kóstolnának bele, hanem mélyreható tapasztalatokkal is gazdagodnának. Ennyi idő lehetővé teszi, hogy a műhelymunka során az egymásra épülő gyakorlatok jobban kibontakozzanak és hatékonyabban fejlesszék a résztvevőt. Az önreflexió és a belső felismerés olyan intraperszonális utak bejárására ad lehetőséget, amely által önmagunkban, önszántunkból hozhatunk olyan belső döntéseket, amelyek jobbá tehetnek bennünket.

90-120 percben
150-180 percben

EGYALKALMAS SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ ÉS CSAPATÉPÍTŐ FOGLALKOZÁS FIATALOKNAK 

Foglalkozás 150-180 percben

Egy erőteljes, hatékony és mélyreható foglalkozás. Olyan csoportoknak ajánljuk, akik igazán elszeretnének mélyülni egy adott témakörben, és erre időt is szánnak Minden műhelyfoglalkozásnak megvan a saját íve, de jelen esetben a hosszú időtartamnak köszönhetően ez az ív egészében kiteljesedhet, aminek köszönhetően a résztvevő a foglalkozás minden egyes szakaszát garantáltan átéli. Olyan impulzusokat kapunk, amelyek a legmélyebb énünkig hatnak és innen, mélyről lépünk a fejlődés útjára.

 

Egésznapos képzés (2 vagy 3 foglalkozás – 7-8 óra)

Egy intenzív képzés, amely rövid idő alatt lehetőséget ad az elmélyült munkához és a mély tapasztalatszerzéshez. Két hatékony módszert lehet kipróbálni, amelyek közül az első az, ha a 2-3 foglalkozás ugyanolyan típusú, így az azonos irányzatú gyakorlatok hozzájárulnak ahhoz, hogy a résztvevőkben a hatás minél mélyebben megtörténhessen. A második módszer az, ha több foglalkozástípuson vesznek részt a jelentkezők, ugyanis így lehetőség nyílik a szélesebb körű megtapasztalásra, amely során több módszerrel, több alternatívával és többféle impulzussal találkozhatunk.

egésznapos
tábor

TEAMBUILDING FOGLALKOZÁS MUNKAKÖZÖSSÉGEKNEK - VIDEÓ

hosszútávú

Tábor (4-5 nap, 40-50 óra)

A tábor lehetőséget nyit arra, hogy a résztvevőkkel közösen egy olyan szigetet hozzunk létre, amelynek szabályai, szervezett programjai, illetve a szabadidős lehetőségei is azt szolgálják, hogy a lényegre figyeljünk, hogy a külső zavaró tényezőket teljesen megszüntetve egy koncentrált létezést hozzunk létre.  Lévén, hogy több időt kínál a tábor, így a résztvevőknek alkalmuk van többször csapatban és párban is dolgozni, de idő jut a saját, személyes pillanatok megélésére is. A napokig tartó közös munka és együttlét lehetővé teszi, hogy a résztvevők saját magukra és társaikra hangolódva, egymást segítve fejlődhessenek.

Hosszútávú havi képzés

Társulatunk több alkalommal szervez és szervezett hosszútávú, havi egy alkalommal történő képzéseket, amelyekre leggyakrabban a hosszúhétvégék alkalmasak. A képzési struktúra szándékosan úgy jön létre, hogy nem csak a hétvégi gyakorlatok épülnek egymásra, hanem a hétvégi tömbök összessége is egy egészet alkot, így az itt tanultak olyan mélyen elsajátíthatóak, hogy azt az élet adta gyakorlati helyzetekben, akár önállóan is képes alkalmazni a résztvevő. Ez nem csak egy új tapasztalat, amely által személyiségünk fejlődhet, hanem egyben egy olyan tudásanyag elsajátítása is, amely egy életre beivódhat személyiségünkbe.

 HOSSZÚTÁVÚ KÉPZÉS FELNŐTTEKNEK, AMELY EGY NÉGYNAPOS TÁBORRAL ZÁRUL - VIDEÓ 

napikártya

NAPI KÁRTYÁK HÚZÁSA

Egy "játék" amit az Osonó Színházműhely előszeretettel alkalmaz műhelyfoglalkozásokon és projektek közben. A különböző kártyákon készségek, tulajdonságok és attitűdök szerepelnek. A résztvevő a kihúzott kártya alapján aznap  az adott tulajdonságra és a hozzá járó magyarázatra kell fokozottan figyeljen. Ez segít  abban, hogy a hétköznapi eseményeket tudatosabban fogadjuk be, és közben fejlesszük magunkat.

Az online változatát Ördög Attila fejlesztette. Próbáld ki!

REFERENCIÁK

NEMZETKÖZI TÁBOROK/KÉPZÉSEK/FOGLALKOZÁSSOROZATOK

  • Lets’Act Erasmus+ ifjúsági tábor – Jugendzentrum, Steyr (Ausztria)

  • Színészmesterség tréningsorozat az Espace Theatral színészei számára, Kenitra (Marokkó)

  • Színészmesterség tréningsorozat a Soltis Lajos Színház színészei számára, Celldömölk (Magyarország)

  • Színészmesterség Workshop a Teatro Lab Nemzetközi Színházi Fesztivál résztvevői számára, Novellara (Olaszország)

  • Színészmesterség tréning a szolnoki Széchenyi István Gimnázium drámatagozatos diákjai számára (Magyarország)

  • Színészmesterség tréning a budapesti Mimage Pantomim Stúdió színészei számára (Magyarország)

 BELFÖLDI TÁBOROK/KÉPZÉSEK/FOGLALKOZÁSSOROZATOK 

  • 2014 óta évente a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola 180 órás Pedagógusképzése

  • 2011 óta évente a Nemzetközi Drámatábor

  • 2007-2010 között évente az Országos Drámatábor

  • 2014 óta színházszakmai tábor pedagógusoknak, Zabola- a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola szervezésében és Kovászna Megye Tanácsának támogatásával

  • 2015 óta évente Interetnikai Drámatábor

  • 2015 Színházszakmai tábor pedagógusoknak, Réty- a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében és Kovászna Megye Tanácsának támogatásával

  • Nemzetközi Grundtvig Felnőttképző Drámatábor, Sepsiszentgyörgy

 NEMZETKÖZI WORKSHOPOK/FOGLALKOZÁSOK 

  • Csapatépítő és személyiségfejlesztő foglalkozás, Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium (Budapest)

  • Önismereti- és személyiségfejlesztő foglalkozás, Én és Te Waldorf konferencia – Pesthidegkúti Waldorf Iskola (Budapest)

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Bakelit Multi Art Center (Budapest)

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás fiatalok számára, Ismeretlen Ismerősök Társasága (Budapest)

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Bakelit Multi Art Center (Budapest)

  • Önismereti Műhelyfoglalkozás diákok számára, Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakiskola (Budapest)

  • Műhelyfoglalkozás a Be SpectACTive! Erasmus+ kulturális projekt résztvevői számára,  Bakelit Multi Art Center (Budapest)

  • Céges csapatösszehozó műhelyfoglalkozás – Bakelit Multi Art Center (Budapest)

  • Színészmesterség és improvizáció tréning a Sidi Kacem-i Nemzetközi Színházi Fesztivál résztvevői számára – Sidi Kacem (Marokkó)

  • Színészmesterség és improvizáció tréning az Istituto Professionale A. Casali di Piacenza diákjai számára - Piacenza (Olaszország)

  • Színészmesterség és improvizáció tréning az arcFAM társulat színészei számára - Brüsszel

  • Önismereti foglalkozás a Jugendzentrum fiataljai számára- Steyr (Ausztria)

  • Személyiségfejlesztő és önismereti foglalkozás fiatalok számára, Taizé Közösség, Taizé (Franciaország)

  • Önismereti műhelyfoglalkozás a Móricz Zsigmond Gimnázium diákjai számára (Szentendre)

  • Színészmesterség tréning a trieszti Liceo Guglielmo Oberdan diákjai számára (Olaszország)

  • Műhelyfoglalkozás az Egyetemi Katolikus Gimnázium tanárai számára (Budapest)

  • Műhelyfoglalkozás az Egyetemi Katolikus Gimnázium diákjai számára (Budapest)

  • Műhelyfoglalkozás a Liska József Katolikus Gimnázium diákjai számára (Jászberény)

  • Műhelyfoglalkozások a Lehel Vezér Gimnázium diákjai számára (Jászberény)

  • Műhelyfoglalkozás középiskolás fiatalok számára, Zenta (Szerbia)

  • Színészmesterség Workshop-sorozat az ITAF2  színészei számára, Novellara (Olaszország)

  • Színészmesterség Workshop, Spin Színház, Phnom Phen (Kambodzsa)

  • Színészmesterség Workshop a Moradokmai Színházi Központ színészei számára (Thaiföld)

  • Önismereti Műhelyfoglalkozás középiskolás fiatalok számára, Castelnovo ne’ Monti (Olaszország)

  • Színészmesterség Workshop a Teatro Lab Nemzetközi Színházi Fesztivál résztvevői számára, Castelnovo ne’ Monti (Olaszország)

  • Színészmesterség Workshop a budapesti Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat színészei számára

  • Színészmesterség műhelyfoglalkozás, Egyetemi Katolikus Gimnázium, Budapest

  • Színészmesterség műhelyfoglalkozás, Spin Színház, Kambodzsa

  • Színészmesterség és rendezői műhelyfoglalkozás, Moradokmai Színházi Központ, Thaiföld (augusztus 21- október 16)

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás – Börtönterápia- Drámapedagógiai Workshop, Thaiföld (márcis 19- április 25)

  • Drámapedagógiai Workshop Középiskolásoknak, Malom Színház Jászberény

  • Nemzetközi Színészmesterség Workshop, Thaiföld

  • Drámapedagógiai Workshop Középiskolásoknak, Malom Színház Jászberény

  • Színészmesterség Workshop, Bakelit Multi Art Center Budapest

  • Nemzetközi Színészmesterség Workshop, Thaiföld

  • FISZT 04 Nemzetközi Színészmesterség Workshop, Belgrád

 BELFÖLDI WORKSHOPOK/FOGLALKOZÁSOK 

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás a Pro Zabola Egyesület tagjai számára, Zabola

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás a Zágoni Néptánccsoport tagjai számára, Zágon

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás a Csernátoni Néptánccsoport tagjai számára, Csernáton

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás a  Bölöni Ifjúsági Csoport tagjai számára, Bölön

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás a Bekecs Néptáncegyüttes táncosai számára, Nyárádszereda

  • Műhelyfoglalkozás a csíkszentmártoni Katolikus Ifjúsági Egylet tagjai számára, Csíkszentmárton

  • Műhelyfoglalkozás a csíkszentmihályi EMI tagok számára, Csíkszentmihály

  • Műhelyfoglalkozás a pedagógusok számára szervezett módszertani napon, Oroszhegy

  • Személyiségfejlesztő foglalkozások fiataloknak és felnőtteknek a Bolyongó Színházi Egyesület szervezésében és a Sepsiszentyörgy Helyi Tanács támogatásával

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás Nagyvárad Táncszínház, Nagyvárad

  • Színészmesterség Workshop, Marosvásárhely

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Tomcsa Sándor Színház, Udvarhely

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Udvarhely Táncműhely, Udvarhely

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Koreográfusképző, Erdélyi Magyar Táncszövetség- Sepsiszentgyörgy

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Commenius Kulturális Program, Sepsiszentgyörgy

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Koreográfusképző, Erdélyi Magyar Táncszövetség- Sepsiszentgyörgy

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Commenius Kulturális Program, Sepsiszentgyörgy

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Ördögtérgye Táncegyüttes, Kolozsvár

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Workshop, Csíkszereda

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Kovászna Megyei Kulturális Központ szervezésében Kovásznán, Kézdivásárhelyen és Baróton

  • Színészmesterség Workshop, Brassó

  • Drámapedagógiai műhelyfoglalkozás,  Unitárius Teológusok Alkotótábora, Lókod

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Artediem Művészeti Alkotótábor, Árkos

  • Színészmesterség és improvizáció műhelyfoglalkozás, Unitárius Teológusok Alkotótábora, Lókod

bottom of page